KVT Média

KISKUNMAJSA: TANÁCSKOZOTT A KÖZBIZTONSÁGI MUNKACSOPORT

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság illetékességi területén több településen is létrehozták a közbizonsági munkacsoportot. Dr. Bátori Gábor r.alezredes, a halasi kapitányság vezetője elmondta, hogy cél mindenhol, hogy még eredményesebbek legyenek a bűn- és balesetmegelőzésben. A megbeszélésen szó esett a legnagyobb problémákról is, így arról, hogy Kiskunmajsán akut probléma a droghelyzet, aminek visszaszorításáért a várossal együttműködve próbálnak mindent megtenni.

További tartalom

A Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium filmszemléjét ötödik alkalommal rendezték meg. A középiskola aulájában azonban nemcsak filmeket lehetett látni, mert …

NÉPZENEI TALÁLKOZÓ SZANKON

Március első napján ismét összegyűltek a népzenek kedvelői a szanki művelődési házban. Az egybegyűlteket Valkainé Ujfalusi Nikolett köszöntötte, aki Bartók Béla gondolatait …