Nagyüzem volt az elmúlt hétvégén a Kiskunmajsai AC csarnokában, ahol háromnapos utánpótlás ranglistaversenyt rendeztek. Tanács Imre, a KAC elnökhelyettese elmondta, hogy komoly elismerés majsai klub számára, hogy megrendezhették ezt a II. osztályú ranglistaverseny, amelyre az U11, U13, U15, U19-es korosztályben érkeztek versenyzők az országból. A verseny egyik célja a sportág népszerűsítése volt.
Tanács Imre hozzátette, hogy a KAC működését eddig is segítették magánszemélyek, vállalkozások és köszönettel fogadnak minden további támogatást és aki teheti, segítse adója 1 százalékának felajánlásával a Kiskunmajsai AC működését.