KVT Média

SZANK: KÁNYÁDI SÁNDOR SZAVALÓVERSENY

X. alkalommal került megrendezésre a Kányádi Sándor szavalóverseny. A jubileumi versenyt Patkós Zsolt Kiskunmajsa polgármestere nyitotta meg, aki egyik megálmodója volt
ennek a rendezvénynek. Így fogalmazott: „A versmondás egy ünnep”. Kányádi Sándor költő, testvértelepülésünk ,Nagygalambfalva szülötte, így Erdélyből is minden évben ellátogatnak hozzánk vendégeink. Ezúttal egy gyönyörű népdalcsokorral örvendeztettek meg bennünket, majd egy hatalmas plakettet adtak át a településünknek Kányádi Sándor arcképével, melyet Varga Ferencné polgármester asszony az általános iskolának ajánlott fel, ahol méltó helyet fog kapni.
Összesen 54 diák mérettette meg magát. A költő szívbe markoló vagy éppen humoros verseit idén is az ünnephez méltóan szavalták a gyerekek. A sok tehetséges tanulónak köszönhetően,
ebben az évben is, mint mindig, nagyon magas színvonalú volt a verseny. A környező települések közül Kiskunmajsa, Jászszentlászló, Kiskunhalas, Tázlár, Soltvadkert, Tiszakécske képviseltette magát. A határainkon túlról Nagygalambfalva és Bácsfeketehegy diákjai is megtisztelték a versenyt. A Zsűri tagjai: Varga Ferencné polgármester asszony, Törökné Kuklis Edit a kiskunmajsai könyvtárból és Patkós Zsolt Kiskunmajsa város polgármestere. Köszönjük a munkájukat!
Eredmények:
1. korcsoport
1. hely Murzán Mátyás 1.o. – Nagygalambfalva
2. hely Szél Dóra 3.o. – Tázlár
3. hely Vetési András 3.o. – Nagygalambfalva
Különdíj: Pusztai Lilla Diána 3.o. – Tiszakécske
2. korcsoport
1. hely Török Viola 5.o.- Bácsfeketehegy
2. hely Farkas Melánia 6.o. – Nagygalambfalva
3. hely Rokolya Zétény 4.o. – Szank
Különdíj: Petre Jázmin 6.o. – Nagygalambfalva
3. korcsoport
1. hely Hajvert Zalán 7.o. – Bácsfeketehegy
2. hely Varkula Anna 7.o. – Bácsfeketehegy
3. hely Borcsa-Bodolay Anna 7.o.- Kiskunmajsa
Különdíj: Rokolya Anna 8.o. – Szank
További tartalom

Jövő héten kedden és szerdán várják az önkéntes véradókat Kiskunmajsán, a Konecsni György Művelődési Központba. Május 20-án (kedden) 10:00-16:00, május 21-én (szerdán) …

A Napsugár Óvoda Fő utcai telephelyén az épület külső homlokzata jelentősen elszennyeződött az évek során ezért külső vállalkozó bevonásával az elmúlt napokban …

Kiskunmajsa belterületén huszonkét helyszínen, összesen hatvanhárom térfigyelő kamerát szerelnek fel ezekben a napokban. https://youtu.be/ms8c1zzwiEg?si=iLL6h6aPtvqFr-6x