KVT Média

ÉLETFÁT ÁLLÍTOTTAK MÓRICGÁTON

Múlt szombaton családi- és gyermeknapot tartottak Móricgáton. A nap kiemelkedő eseménye volt annak az életfának felállítása, amit Tóth Antal polgármester kezdeményezet. Az emlékfa emlékeztet a falu történetének kiemekedő eseményére, amikor 1993. június 1-jén – száz év után leválva Szankról – vált önálló településsé Móricgát. Az életfán azoknak a móricgáti gyerekek nevei szerepelnek, akik a jeles dátum után születtek és a későbbieken is felkerülne majd a faluhoz kötődő gyermekek nevei.

További tartalom

Az április 1-jén megrendezett alapítványi hangverseny meghitt és színvonalas zenei élményt nyújtott a közönség számára a Konecsni György Művelődési Központ színháztermében. Az …

Néhány nappal korábban adtuk hírül, hogy meghibásodott a Kígyós-Gárgyánban, az egykori tanyasi iskola udvarán álló harang. A szerkezet megjavítása érdekében a Városgazdálkodási …