A kígyósi falunap előrendezvényeként fotókiállítás nyílt a Sági Lajos Közösségi Házban Jindřich Štreit cseh fotóművész és Szekeres Béla, amatőr kígyósi-majsai fotós felvételeiből. A tárlatnyitón Szekeres Béla – aki közel húsz éve él az ottani tanyavilágban – beszélt a kiállítás apropójáról, az egykor szebb napokat megélt tanyákról, hiszen saját szemével látta, miként tűnnek el sorra azok a házak, amelyek évtizedeken át családok otthonai voltak. Fényképein megörökítette az eltűnő tanyák világát, azokat a helyeket, ahol emberek nemzedékei éltek, dolgoztak, küzdöttek, szerettek – majd végül eltűntek az idő sodrában.

A kiállítás képei egy letűnt kor mindennapjaiba engednek bepillantást. Van, ahol már csak földkupac, kerítésmaradvány, egy korhadt gerenda vagy rozsdás szerszám mesél a valaha itt állt tanya történetéről. Másutt a pár évtizede elhagyott házban még a tűzhelyen lábas pihen, a spájz polcain befőttek sorakoznak, a szekrényben ott lógnak a ruhák – mintha a gazda csak egy pillanatra lépett volna ki az ajtón. A padlás gerendáiról pókháló függ, az ablakon a szél sodorja be a homokot, és a hely szinte lélegzik a múlt emlékeivel. Ezek a terek nem pusztán romok: időkapuk, amelyek a múlt üzenetét hordozzák, és csendes, mégis erőteljes figyelmeztetést küldenek a jelennek.

***

Jindřich Štreit cseh dokumentarista fotográfus a közép-európai vidéki társadalmak egyik legérzékenyebb krónikása. A rendszerváltás utáni időszakban – amikor a politikai és gazdasági átalakulás látványosan formálta a periférián élők életét – Štreit Magyarországon is végzett dokumentációs munkát, különös figyelemmel a Kígyóspusztára és a Kiskunság tanyavilágára. Ez a kiállítás az 1990-es évek első felében készült sorozatát mutatja be, amely a magyar vidéki élet átmeneti állapotát rögzíti: a szocialista agrármodell összeomlása után, de a piacgazdasági struktúrák megszilárdulása előtt. Štreit képei nemcsak esztétikai értéket hordoznak, hanem szociográfiai dokumentumként is helytállók – miközben megőrzik a fotográfusra jellemző empatikus, emberközpontú szemléletet. A fotókon feltűnnek: elhagyatott tanyák, idős emberek zárt közösségei, munka és vallás szimbólumai, valamint a természeti környezettel való mély és kölcsönös függés.

A kígyósi kiállítás nem csupán múltidéző tárlat: egy társadalmi tükör, amely azt kérdezi tőlünk, mit őriztünk meg abból a világból – és mit veszítettünk el végleg.