A Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium diákjai idén is csatlakoztak a „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű országos akcióhoz.
A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház: Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház szervez. Az akció Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás.
A középiskola diákjai és tanárai közösen vettek részt a majsai közterületek, intézmények szépítésében, takarításában.