KVT Média

FALUFA-ÁTADÓ ÜNNEPSÉGET TARTOTTAK KÖMPÖCÖN

Október 17-én falufát avattak Kömpöcön. Az ünnepségen részt vett Gyopáros
Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Lezsák Sándor
országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, valamint Lenkei Róbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés tagja, kabinetfőnök.
Tisoczki László polgármester köszöntő beszédében elmondta: a Falufa program a
Magyar Falu Program új kezdeményezése, amely eltérve az infrastrukturális, materiális fejlesztésektől, kulturális és szellemi jelentőséggel bír. A polgármester hozzátette, hogy a pályázat jelen szakaszában minden vármegyében egyetlen település kap falufát; Bács-Kiskun vármegyében ez a település Kömpöc. A fából faragott szobor a tájegység jellegzetes jegyeit jeleníti meg, kelet–nyugati tájolású, és mindkét oldalán réztábla őrzi a településen jelenleg élő, valamint az elszármazott vagy elhunyt családok vezetékneveit. Az emlékmű az
„átlagemberek” tiszteletére készült.
További tartalom

November 9-én a kiskunmajsai Zerinváry Lovasbirtokon került megrendezésre a Használati Lókiképzés – Örkénytábor nyomán című szakmai nyílt nap, amely a magyar lovaskultúra …