október 25-én délután megtelt élettel Kömpöc főtere, ahol a falu lakói és vendégei összegyűltek a hagyományos tökfaragó versenyre. A rendezvény 16 órakor kezdődött, és már a korai percekben sokan érkeztek, hogy nevezzenek saját, egyedi „műveikkel”.
A szervezők 16:30-ig várták a pályaműveket, majd megkezdődött a zsűrizés, amely során a legötletesebb, legijesztőbb és legviccesebb tökök is díjazásban részesültek. A gyerekek és felnőttek egyaránt lelkesen vettek részt a programban.
Aki megéhezett, az sem maradt éhen: a téren rengeteg finomság közül lehetett választani, és természetesen nem hiányzott a már hagyománnyá vált gulyás sem.
A szervezők külön köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítettek a dekorációk elkészítésében és a helyszín díszítésében. A kukoricából, dísztökökből és őszi kellékekből álló hangulatos díszítés az asszonyklub tagjainak munkáját dicsérte.