KVT Média

CSÓLYOSPÁLOS: VÉGSŐ BÚCSÚ Á. FÚRÚS JÁNOS POLGÁRMESTERTŐL

Rengetegen vettek búcsút január 10-én Ábrahám-Fúrús János polgármestertől, aki hosszasan tartó, súlyos betegség után, az óév utolsó napján hunyt el 62 éves korában. Á. Fúrús János 2006 óta irányította szeretett települése életét, de meghatározó szereplője volt a majsai kistérség életének is. Búcsúztatása a csólyospálosi katolikus templomban tartott misével kezdődött, amit Gál József plébános celebrált. A temetői szertartása sok százan gyűltek össze, ahol Gál József atya búcsúzott a polgármestertől és baráttól, a kistérség nevében pedig Patkós Zsolt, Kiskunmajsa polgármestere köszönt el Á. Fúrús Jánostól. Búcsúsorokat küldtek az erdővidéki sportbarátok, az erdélyi ismerősök és Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke. A szentmisén és a gyászszertartáson a Csólyospálosi Tamburás Együttes működött közre.

További tartalom

Az április 1-jén megrendezett alapítványi hangverseny meghitt és színvonalas zenei élményt nyújtott a közönség számára a Konecsni György Művelődési Központ színháztermében. Az …

Néhány nappal korábban adtuk hírül, hogy meghibásodott a Kígyós-Gárgyánban, az egykori tanyasi iskola udvarán álló harang. A szerkezet megjavítása érdekében a Városgazdálkodási …