16.7 C
Kiskunmajsa

1944-BEN A KISKUNMAJSAI ZSIDÓKAT IS A KÖMPÖCI GETTÓBÓL SZÁLLÍTOTTÁK AUSCHWITZ-BIRKENAUBA

- Hirdetés-spot_imgspot_img

A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen. 1944-ben a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását a korabeli Magyarország kárpátaljai területén. Kiskunmajsáról is ekkor kezdődött meg a zsidó lakosság deportálása, akiket a Kömpöc határában létrehozott gettóból szállítottak a haláltáborokba, elsősorban Auschwitzba. Az egykori történésekre Pap Eliza muzeológus emlékeztetett.- 1944. május 22-én a kiskunmajsai zsidókkal együtt, több más, a kiskunfélegyházi járáshoz tartozó zsidót, közel 200 főt, ezen a területen, egy egykori major területén gyűjtötték össze. Egészen 1944. június 10-ig itt tartották őket, szigorú csendőri felügyelet alatt és ezzel megkezdődött a zsidók végórája – sorolta Pap Eliza, aki hozzátette: az ország területén több mint száz gyűjtőtábort állítottak fel. A kömpöcpusztai gettóba – ahol korábban munkaszolgálatosokat szállásoltak el – a majsaiak mellett, Alpár, Tiszaújfalu, Pálmonostora, Ókécske és Újkécske zsidóit gyűjtötték össze.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img