11.1 C
Kiskunmajsa

Havi cikkek: November, 2021

FELKERÜLTEK A NAPELEMEK ÉS A KLÍMÁK A MÓRICGÁTI REFORMÁTUS VENDÉGHÁZRA

FELKERÜLTEK A NAPELEMEK ÉS A KLÍMÁK A MÓRICGÁTI REFORMÁTUS VENDÉGHÁZRA Szépen formálódik a felső-móricgáti templom melletti közösségi vendégház. Kósa István református lelkész elmondta: elkészült a közösségi tér tetőszerkezete, befejezték a teljesen felújított épület vakolását és végeztek a villanyszereléssel. A napokban...

KÖMPÖC: 77 DARAB EZÜST HÁRSFÁT TELEPÍTETTEK A TELEPÜLÉSEN

A kömpöci záportározónál a napokban ezüst hársfákat ültettek. A 60 millió forintos beruházással elkészült záportározó mellett a későbbiekben padokat is elhelyeznek. Tisoczki László polgármester elmondta: a kedvezményes áron beszerzett 77 facsemetéből 20 darabot a művelődési ház melletti telekre ültettek,...

AZ ELMÚLT IDŐSZAKBAN SZÁMOS TERÜLETEN MEGÚJULT A CSÓLYOSPÁLOSI TEMETŐ

A csólyospálosi képviselő-testület öt éve határozta el, hogy rendbe teszik a település temetőjét. Pályázatok révén több mint 62 millió forintot nyertek a tervezett munkákra, melyek a ravatalozó felújításával és bővítésével kezdődtek. Á. Fúrús János polgármester elmondta: sikerült a temető...

KISKUNMAJSA: HÉTFŐTŐL ÚTLEZÁRÁSRA KELL SZÁMÍTANI A PETŐFI UTCÁBAN!

Folytatódik Kiskunmajsa belterületi útfelújítási programja. Az előzetes ütemterv szerint a következő hetekben a Liszt Ferenc utca teljes felülete újulhat meg. A kivitelezési munkálatok idejére a Petőfi utca - Liszt Ferenc utca kereszteződése a forgalom elöl lezárásra kerül. Serbán György...

SZANK: ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS

SZANK: ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS
spot_img

latest articles