7.2 C
Kiskunmajsa

KISKUNMAJSA: TOMORI KADÉT KUPA – VERSENGVE ZÁRTÁK A VAKÁCIÓT

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Névadójuk, a mohácsi csatában 1526. augusztus 29-én elesett kalocsai érsek, hadvezér emléke előtt tisztelegve – halála évfordulóját követő napon – rendezte meg a II. Tomori Kadét Kupa országos verseny döntőjét a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium. A verseny a Nagyasszonyunk Katolikus óvoda, Általános Iskola és Gimnázium csapatának abszolút győzelmével zárult: az online első fordulót és a döntőt is a Kalocsai kadétok 2. fantázia néven indult gárda nyerte – írta Galambos Sándor, a honvedelem.hu oldalon megjelent cikkében.
„Igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény” – Deák Ferenc hitvallásának szellemében versengett tizenkét általános iskola csapata a nyári szünet – legtöbbjük részére – utolsó napján Kiskunmajsán. A II. Tomori Kadét Kupa országos döntő résztvevőit Farkas Zoltán igazgató köszöntötte, majd Kollár Péter, Majthényi Flóra: Mi a haza című versét szavalta el. A diákoknak a verseny első, online fordulóján elért eredményeihez dr. Simicskó István, Honvédelmi Sportszövetség elnöke és Almási László alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Ifjúságstratégiai Osztály osztályvezetője gratuláltak, a csapatoknak pedig dr. Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskemét érseke kívánt balesetmentes, jó hangulatú eredményes küzdelmet.
A bajnokság komoly szellemi és fizikai koncentrációt igényelt a 14-15 éves diákoktól. Az egymást követő hét állomás – felderítés és tájékozódás, lövészet, hadtörténelmi teszt, íjászat, gránáthajítás, elsősegélynyújtás, akadálypálya – feladatainak teljesítésére ugyanis csak hetven perc állt a rendelkezésükre.
Az éppen nem versenyző diákok megtekinthették Szőrös Zoltán önkéntes területvédelmi tartalékos hadnagy – az iskola leendő tanára – fegyvergyűjteményét, ebéd előtt pedig a Hírös Rescue Team alapító elnöke, Trencsényi Péter őrmester, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis egészségügyi altisztje és szófogadó társa, az öt éves Mogyi tartottak hatalmas sikert arató játékos személykereső és életmentő bemutatót.
A délutáni eredményhirdetésen a Honvédelmi Minisztérium képviseletében Kristofóri Balázs főhadnagy, a HM Oktatási és Ifjúságstratégiai Főosztály szakreferense köszönte meg a diákoknak a fegyelmezett versenyzést, majd Kullai Attila iskolai lelkésszel közösen gratuláltak és adták át a csapatoknak az okleveleket, a tárgyjutalmakat, a helyezetteknek az érmeket és a győztes gárdának a Tomori Kupát.
A bajnokságot – az első, online fordulóban is a legeredményesebben szereplő – Nagyasszonyunk Katolikus óvoda, Általános Iskola és Gimnázium „Kalocsai kadétok 2.” néven ismertté vált csapata nyerte. A második helyen a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola „Mohácsi Huszárok” nevet felvett gárdája végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Lakitelekről érkezett, Eötvös Lóránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola „2×2 néha 5” ifjú sportolói állhattak fel.
A versenyt figyelemmel kísérő Simicskó István elmondta: meglepte a diákok fegyelmezett viselkedése és lelkesedésük. „Látszott, hogy mennyire élvezik, mennyire tetszik nekik a küzdelem. Jelenleg 119 iskola vesz részt a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Sportszövetség által támogatott Honvéd Kadét Programban. Ez az országos döntő pedig ismételten bizonyította, hogy a program egyre népszerűbb a fiatalok körében. Az ilyen lelkes és felkészült gyerekek, kadétok pedig Magyarország jövőjének a garanciái.”
A verseny lebonyolítását a középiskola felsőéves kadétjai, valamint az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 38. Merász Mihály Területvédelmi Zászlóalj önkéntes területvédelmi tisztjei segítették.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img