1.6 C
Kiskunmajsa
2022, november 30. szerda
spot_img

A GYEPMESTERI TELEPRŐL, VALAMINT A NYITÁSRÓL IS EGYEZTETTEK A KISTÉRSÉG POLGÁRMESTEREI SZANKON

Kistérségi polgármesteri találkozót tartottak ma (április 16-án) Szankon. Patkós Zsolt, Kiskunmajsa polgármestere a havonként sorra kerülő összejövetel témáiról elmondta, hogy mindig keresik a közös megoldást egy-egy települést vagy a térséget érintő dolgokkal kapcsolatban. – Gyepmesteri telepről, nyitásról vagy éppen a Kiskun Önkormányzatok Szövetsége jövőbeni helyzetéről is szó esett – számolt be Patkós Zsolt, aki hozzátette turisztikai fejlesztésekről és pályázati lehetőségek is napirendre kerültek. Az előzetes elképzelések gyepmesteri telepet Kiskunmajsán alakítanák ki, a vasútállomás közelében lévő önkormányzati területen. Az újranyitás kapcsán szó volt még a települési rendezvények megtartásáról is, de egyelőre ezekről nem tudtak döntést hozni, hiszen sok függ a járványhelyzet alakulásától is. A tanácskozás munkáját ezúttal is segítette Lenkei Róbert, Lezsák Sándor országgyűlési képviselő választókerületi kabinetfőnöke, a megyei önkormányzat tagja.

Kapcsolódó

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Kövess minket!

8,853RajongókTetszik
507FeliratkozóFeliratkozás
- Hirdetés -spot_img

Legfrissebb cikkek