11.1 C
Kiskunmajsa

A KISTÉRSÉG TURISZTIKAI FEJLESZTÉSEIRŐL EGYEZTETTEK KRAFT PÉTER IGAZGATÓVAL

- Hirdetés-spot_imgspot_img

A majsai kistérség fejlesztési lehetőségeivel – középpontban a gyógy- és élményfürdővel -, ismerkedett a napokban Dr. Kraft Péter, a Kraft&Associates Kft. vezérigazgatója. – A Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetsége alelnöke – a Gazdasági Minisztérium volt turisztikai helyettes államtitkára – látogatása során találkozott a Jonathermál Zrt. elnök-vezérigazgatójával Szikora Gyula úrral is – mondta el Patkós Zsolt polgármester. Mint megtudtuk: a megbeszélés során szó esett a fürdőt és a kistérséget is érintő a turisztikai fejlesztésekről és lehetőségekről is szó esett. A szakemberek megtekintették a kiváló adottságokkal rendelkező gyógy- és élményfürdőt és a jövőben felmérik azokat a lehetőségeket, amelyek hatással lehetnek a majsai kistérség idegenforgalmára. – A magyar turizmus nem csak Budapest és nem csak a Balaton, hanem 93 ezer négyzetkilométer. A magyar turizmusnak a jövője attól fog függni, hogy ennél a másik 93 ezer négyzetkilométernél milyen turisztikai desztinációk vannak, és milyen értékeket tudunk nyújtani a látogatóknak – nyilatkozta Dr. Kraft Péter, aki úgy vélekedett, hogy Kiskunmajsa fontos szerepet tölt be a magyar turisztikában, elsősorban a fürdője miatt.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img