16.3 C
Kiskunmajsa

A NEHÉZ ÉV ELLENÉRE SOK JÓ DOLOG TÖRTÉNT SZANKON 2020-BAN

- Hirdetés-spot_imgspot_img

– Nem volt könnyű év 2020, új polgármesterként különösen nem – fogalmazott évértékelőjében Varga Ferencné, Szank polgármestere. – A 2020-as év kétszer is felülírta terveinket, számos megszorító intézkedésre kényszerültünk a településen, ám azt gondolom: összességében mégsem lehet okunk a panaszra – tette hozzá a polgármester, aki arról is beszámolt, hogy sikerült elkerülni a Covid-járvány okozta tragédiákat, ami elsősorban a település lakosságának fegyelmezett magatartásának köszönhető.Szankon a tavalyi év végén adták át a 4 évszakos műjégpályát, idén elkészült az Árpád utca felújítása, elkészült az új orvosi rendelő is. A szankiak örömére sikerült betölteni a második háziorvosi körzetet is. A Magyar Falu Program jóvoltából is gyarapodott a település és az intézményei. A 2019-ben átadott hűtőház fejlesztésére idén 50 millió forintot nyert a település. Elkezdődött a tájház, az élmény- és civilház, valamint a kerékpárút tervezése. 2022-ig elkészülhet a Kiskunmajsa-Szank közötti útszakasz, valamint megújulhat a Felső-Szankra vezető út. A polgármester beszélt a helyi civil szervezetekről is, melyek fontos szerepet töltenek be a település életében.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img