Három éve indult a Múltunk értéke, közösségünk jövője elnevezéésű pályázat, amiben hat település – Jászszentlászló, Móricgát, Petőfiszállás, Pálmonostora, Gátér és Szank, mint gesztor – vesz részt. – A projekt egy közösségi felméréssel indult, ami az adott településekről adott képet, szeretnek-e ott élni, mi az ami segítené a közösség gyarapodását és javaslatokat is vártunk a megkérdezettektől – mondta el többi között Tóth-Deme Anett szanki művelődésszervező, aki közösség fejlesztőként vesz részt a pályázat sikeres megvalósításában. A felmérések hasonló eredményeket hoztak a hat településen: a községek elöregedőben vannak és jellemző a fiatalok elvándorlása is. Az eredmények ismeretében alkottak egy cselekvési tervet, amiben kiemelten fontosnak tartották a helyi értékek feltárását, bemutatását. – A rendevényeken főként helyi tehetségeket, helyi termékeket mutattunk be az adott településen. Elindult a “Szomszédoló” rendezvénysorozat, aminek első eseménye Szankon a Régi idők vására volt a Kiskun Emlékhelyen, ahol mind a hat település bemutathatta értékeit, és megismerhették egymás jó gyakorlatait is – sorolta Tóth-Deme Anett, aki elmondta: a szomszédolások idén folytatódnak. A tervek szerint: Petőfiszállás, Pálmonostora majd Jászszentlászló a házigazda, ami persze függ a járványügyi helyzettől is. A pandémia miatt most kiadványok előkészítésén dolgoznak: formálódik egy kistérségi kalendárium, amiben Szankon élő vagy Szankról elköltözött emberek históriáit szeretnék bemutatni. – Eddig körülbelül harminc embert tudtunk megszólaltatni, de legalább ugyanennyit szeretnénk felkeresni – tette hozzá a közöségfejlesztő, aki elárulta, hogy nagyon színes lesz a kiadvány, hiszen sokféle Szankhoz kötődő embert ismerhetnek meg a kalendáriumból. Fotópályázatot is hirdettek szankiak számára, akik a települést, annak mindennapjait is megörökíthették. A felvételekből egy kiállítást is rendeznek. és egy fotós kiadványt is kiadnak. Készül egy helytörténeti kiadvány is, amit elsősorban gyerekeknek szánnak, hogy jobban megismerhessék azt a települést, ahol élnek.