Kezdőlap Kiskunmajsa ASZTALITENISZ CSARNOK ÉPÜL KISKUNMAJSÁN

ASZTALITENISZ CSARNOK ÉPÜL KISKUNMAJSÁN

0

A Kálvária és a Lommatzschi utca találkozásánál lévő telken épül fel a Kiskunmajsai Asztalitenisz Club új, 480 négyzetméteres asztalitenisz csarnoka. Tanács Imre, a KAC elnökhelyettese elmondta: már nagyon vártak erre a lehetőségre, hogy méltó körülmények között edzhessenek, illetve versenyezhessenek. A klubnak mintegy ötven tagja van, akik közül többen is versenyszerűen játszanak a különböző osztályokban a megyei III. osztálytól kezdve, a legmagasabb szintet jelentő női Extra Ligáig. Az utánpótlás területén is több kimagasló eredményt tudnak felmutatni, a diákolimpián Pellikán Lia, Sipos Rubin és Csuka Eszter jóvoltából. Mint az elnökhelyettes hangsúlyozta: szeretnék, ha helyi összefogás is segítené a kivitelezést, aminek elindulását Perneki Ferenc vállalkozó 40 köbméter betonnal segítette. Tanács Imre hozzátette: hálásan köszönik a város önkormányzatának az építési terület biztosítását.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version