Kezdőlap Hírek AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN ÉS A SZOCIÁLIS TERÜLETEN DOLGOZÓKAT KÖSZÖNTÖTTÉK KISKUNMAJSÁN

AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN ÉS A SZOCIÁLIS TERÜLETEN DOLGOZÓKAT KÖSZÖNTÖTTÉK KISKUNMAJSÁN

0

A polgármesteri hivatal udvarában tartott Semmelweis-napi ünnepségen köszönötték az egészségügyben és a szociális területen dolgozókat Kiskunmajsán. Az ünnepei műsorban közreműködött Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye (FONI) gondozottjai és munkatársai alkotta örömkórus és a Mayossa Hagyományőrző Egyesület táncosai.Patkós Zsolt polgármester köszöntő beszédében kiemelte, hogy egy nagyon nehéz időszakban álltak helyt mindazok, akik ezeket a szép hivatásokat választották. A városvezetés és minden kiskunmajsai polgár nevében mondott köszönetet az áldozatos, lemondásokkal járó munkáért.Az ünnepségen köszöntötték a jubilálókat és a nyugdíjba vonulókat. Negyvennégy év munka után vonul nyugdíjba Gyimesiné Csontos Ildikó bölcsődei gondozó, 41 év munkaviszony után Patyi Zoltánné gyermeknevelő, 40 év után Bakró-Nagyné Bagyinszki Márta vezető ápoló és Rokolya Ferencné szociális asszisztens. Zsán-Klúcsó Jánosné negyven éve dolgozik a majsai bölcsődében, és köszöntötték Béresné Tóth Mária védőnőt, aki Bács-Kiskun megyéből egyedüliként, idén átvehette a Steller Mária Védőnői Díjat. Huszonöt éves jubileumát ünnepelte Rokolyáné Fodor Ágnes mentálhigiénés munkatársa, Kovács Ildikó asszisztens, valamint Dr. Varga Tamás fogorvos, aki 30 éve szerezte diplomáját. Péter-Szabó Mihályné védőnőt az arany diplomája alkalmából méltatták.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version