A csólyospálosi képviselő-testület öt éve határozta el, hogy rendbe teszik a település temetőjét. Pályázatok révén több mint 62 millió forintot nyertek a tervezett munkákra, melyek a ravatalozó felújításával és bővítésével kezdődtek. Á. Fúrús János polgármester elmondta: sikerült a temető kerítését is kicserélni. A Magyar Falu Program révén elnyert 5 millió forintból bővítették az urnafalat is. Kicserélték a hullahűtőt és napelemes kandeláberek kerültek a temető új részébe, ahol térköveztek is. Ősszel felújították a temetőhöz vezető aszfaltutat is. Egy magánszemélynek köszönhetően pedig felújították a főbejáratnál álló keresztet.