Az egészségügyben dolgozók mellett, január első felében megkezdődött a bentlakásos szociális intézmények, idősotthonok lakóinak oltása, hiszen az itt élők különösen veszélyeztetetteknek tekinthetők. Február második felében lezajlottak az ún. második körös oltások az intézményekben.
– Járásunkban második körös oltás elsőként a jászszentlászlói Szent László Alapszolgáltatási Központban volt, ahol 21 fő oltása fejeződött be. Azt követően pedig további három helyszínen értek az oltási sorozatok végére a szanki idősek otthonában és a Menedékvárosban.
A majsai Orgona Református Egyesített Szociális Intézmény 64 dolgozójából 35 fő, 93 lakójából pedig 78 ellátott részesült oltásban. Az oltás Moderna vakcinával történt – tájékoztatott Dr. Kiss Melinda, a Kiskunmajsai Járási Hivatal vezetője. Mint megtudtuk: a vakcina beadását minden esetben orvosi vizsgálat előzi meg, hogy kiderüljön, az érintett egészségi állapota lehetővé teszi-e a beoltást. A koronavírus elleni védettség kialakulásához a jelenleg használt vakcinák tekintetében két oltásra van szükség. Minden hazánkban alkalmazott vakcina biztonságos és védelmet nyújt a vírussal szemben. Az oltottak védelme csak a vakcina második adagját követően alakul ki, várhatóan 1-2 héten belül.
Dr. Kiss Melinda közölte: az otthonokban történő oltáshoz szükséges szervezést, szállítást és logisztikát a kormányhivatal biztosította, az oltást pedig a Bács-Kiskun Megyei Kórház orvosaiból, egészségügyi szakembereiből álló oltócsapatok adták be az érintetteknek.
A regisztrált legidősebbek oltása és a regisztrált krónikus betegek oltása folyamatos. Ennek a két kockázati csoportnak az oltása a héten is folytatódik, hiszen mindenképpen az a cél, hogy a regisztrált legidősebbek és a krónikus betegek is mielőbb oltást kapjanak.
A regisztrált legidősebbek oltása a városi kórházakban, oltópontokon, Pfizer vakcinával történik, még a 18-59 éves krónikus betegek AstraZeneca-vakcinát kapnak. A következő napokban a háziorvosok a kínai Sinopharm vakcinával, valamint Modernával tudnak oltani. Az oltóanyagok érkezése folyamatos.
– Az oltás továbbra is önkéntes és ingyenes, kérek én is mindenkit, aki teheti, regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu weboldalon és vegye fel a védőoltást – ajánlotta Dr. Kiss Melinda.
VAKCINA REGISZTRÁCIÓ
Amennyiben segítségre van szüksége a Covid elleni vakcina regisztrációjához, vegye fel velünk a kapcsolatot: 77 481 630
Segít a Kiskunmajsai Városi Könyvtár DJP pontján Ladányi Ágnes DJP mentor.
Amire szükség van a regisztrációhoz: név, lakcím, életkor, TAJ szám, e-mail cím, telefonszám.
Fotó: MTI – Mohai Balázs