3.3 C
Kiskunmajsa
KezdőlapJászszentlászló

Jászszentlászló

MŰSZAKI ÁTADÁSÁHOZ ÉRKEZETT A JÁSZSZENTLÁSZLÓN ÉPÜLŐ ÚJ BÖLCSŐDE

Mérföldkőhöz érkeztek a jászszentlászlói bölcsőde építésénél. Hétfőn megtörtént az új épület műszaki átadása. - Szinte minden napomat itt kezdem és itt fejezem be, így jó rálatásom van az építkezésre, de túl sok problémát nem láttam - mondta el Nagy András, a település polgármestere. A...

JÁSZSZENTLÁSZLÓN RENDHAGYÓ MÓDON KÉSZÜLNEK MÁJUS 1-JÉRE

Több mint egy évtizedes hagyománya van a május 1-jei rendezvényeknek Jászszentlászlón. A helyi civil szervezetek, az önkormányzat támogatásával szokták megrendezni a kulturális rendezvényt. ami egyben a falualapítók napja is. - Sajnos, ez a hagyomány múlt évben megszakadt, de a különleges időszak ellenére most nem...

KÖZEL KILENCVEN FŐS LELÁTÓT ÉPÍTETTEK A JÁSZSZENTLÁSZLÓI SPORTPÁLYÁN

Nyolvannyolc ülőhelyes lelátó készült a Győrök Imre sporttelep focipályájánál. Sütő László, a Jászszentlászlói Sportegyesület elnöke elmondta: TAO-pályázatból nyertek támogatást a lelátóra, a szükséges önrészt a település önkormányzata biztosította. Az elnök hozzátette: a régi padok már-már balesetveszélyesek voltak és az új lelátó fölé idővel szeretnének...

JÁSZSZENTLÁSZLÓ LEGNAGYOBB LÉTSZÁMÚ CIVIL SZERVEZETE A JÁSZSZENTLÁSZLÓI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET

Több mint ötven éve alakult meg a Jászszentlászlói Sporthorgász Egyesület, amely mára a település egyik legnagyobb, száztagú civil szervezete. Az egyesület Jászszentlászló és Móricgát határában egy23 hektáros területtel rendelkezik, ahol három tó, 7 hektáros vízfelülettel áll a horgászok rendelkezésére. - Az egyesület újkori története...

HÚSVÉTI HANGULAT FOGADJA A KÖZPONTBA ÉRKEZŐKET JÁSZSZENTLÁSZLÓN

Húsvéti hangulat fogadja az érkezőket a jászszentlászlói főtéren.- Igaz, hogy idén még szerény formában, de próbáltunk a helyi lakosoknak egy kis húsvéti dekorációval kedveskedni - mondta el Vámos Katinka könyvtáros, aki hozzátette, hogy már a faluismereti kvíz elkészítésekor összefogott a helyi könyvtár és a...

ÁPRILIS 7-TŐL VEHETŐ IGÉNYBE A FOGORVOSI ELLÁTÁS JÁSZSZENTLÁSZLÓN

Dr. Bozóki Klaudia személyébenl ismét van fogorvosa Jászszentlászlónak. A doktornő heti 25 órában látja el a szakorvosi feladatokat a településen. A fogászati alapellátásra szóló, nemrégiben megkötött szerződődés 2027. március 31-ig szól. - 2018-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetem Fogorvos Tudomány Karán. Végzésem után Kiskunmajsán kezdtem...