Kezdőlap Csólyospálos CSÓLYOSPÁLOS: HUSZONÖT ÉVE MÉRKŐZNEK EGYMÁSSAL A CSÓLYOSI ÉS PÁLOSI FOCISTÁK

CSÓLYOSPÁLOS: HUSZONÖT ÉVE MÉRKŐZNEK EGYMÁSSAL A CSÓLYOSI ÉS PÁLOSI FOCISTÁK

0

Augusztus 20-án, huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Csólyos-Pálos labdarúgó mérkőzést. A falurészek évről évre nagy izgalommal várt összecsapása pálosi mezőnyfölénnyel indult, de gólnak a csólyosiak örülhettek. A 8. percben Telek János kerülte meg védőjét a bal oldalon, majd befelé cselezett és egy erőteljes lövést zúdított a jobb alsó sarokba.A hátralévő időben nem változott az eredmény, így összesítésben 13-13 a Csólyos-Pálos meccsek állása. A nagydíj Erdélyben faragott kupáját így a csólyosiak őrizhetik egy éven keresztül. A találkozón csólyosi színekben pályára lépett az 57 éves Rákóczi Ferenc is, aki az egyedüli, aki eddig valamennyi mérkőzésen szerepelt. A legfiatalabb résztvevő a 13 éves Kovács Kevin (Pálos) volt és újra a pálosiak között szerepelt az utánpótlás válogatott keretében is számításba vett Rabi Ramóna, aki a derbik történetének első női játékosa. A nagydíj legjobb játékosa címet Engi János (Pálos) érdemelte ki.

<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fkvtmedia%2Fvideos%2F609985787029580%2F&show_text=false&width=560&t=0" width="560" height="314" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowfullscreen="true" allow="autoplay; clipboard-write; encrypted-media; picture-in-picture; web-share" allowFullScreen="true"></iframe>

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version