17.3 C
Kiskunmajsa

Djabe – Before lemezbemutató koncert Kiskunmajsán

- Hirdetés-spot_imgspot_img

A Djabe legújabb stúdiólemeze 2022 decemberében jelent meg dupla CD-n, 2023. januárban DVD-Audio lemezen surround változatban, márciustól pedig dupla vinyl lemezen és mesterszalagon is elérhető. A zenekar az új albumot Brüsszel után itthon, március 23–25. között mutatja be Debrecenben, Kiskunmajsán és Budapesten. A május 24-i koncertre Kiskunmajsán a Konecsni György Művelődési Központban kerül sor este 8 órától.

Jegyek: https://www.jegy.hu/program/djabe-before-lemezbemutato-koncert-144695/943681

A Djabe zenekar Magyarország első számú jazz/world/progresszív rock fúziós zenekara. 1996-os indulása óta számos hazai és külföldi díjat nyert eddig. Többek között eMeRTon, Arany Zsiráf (a Fonogram elődje) trófeákat itthon. International Prince Award díjasok, 2004-ben Los Angelesben Surround Music Award jelölést is kaptak. A zenekar tagjai önállóan is rendelkeznek eMeRTon, Artisjus, Erkel és egyéb díjakkal, Kaszás Pétert pedig Grammy díjra is jelölték Al di Meola dobosaként.

A zenekarnak több mint 100 kiadványa jelent eddig meg, melyek tartalmunkban, minőségükben és kivitelükben is a világ élvonalába tartoznak. A saját kiadójuk mellett az angol Cherry Red Records 7 albumot adott ki az elmúlt 7 évben a zenekartól, melyek az egész világon kaphatóak. Ezek mindegyikén közreműködik a zenekar tiszteletbeli tagja Steve Hackett, a Genesis egykori gitárosa.

A Djabe eddig 43 országban lépett fel önálló koncerten, vagy fesztiválok vendégeként. Ennek és a nemzetközi terjesztésű albumaik okán nyugodtan mondhatjuk, hogy sok ezer rajongójuk van világszerte, és az egyik legismertebb magyar zenekar külföldön.

A koncerten a Djabe a lemezen is hallható új felállásában szerepel. Most mutatkozik be élőben a zenekar új billentyűse Bubenyák Zoltán.

Barabás Tamás – basszusgitár
Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek, ének
Koós-Hutás Áron – trombita, szárnykürt
Kaszás Péter – ének, dobok
Bubenyák Zoltán – billentyűs hangszerek

Közreműködik
Szabó László – gitár, szitár
Karvaly Tibor – hegedű

Bese László szakíró ajánlója a Before albumhoz:

„Az elsőként dupla CD és DVD-Audio formátumban megjelent „Before” album tizenöt új felvételt tartalmaz. Bár a négypaneles digi sleeve csomagolás csodaszép fotói ismét Szardínia szépségét dicsérik, a felvételek ezúttal Magyarországon, Dániában és Angliában készültek.

A szokás szerint ismét színes hangszerelés egy talán még az eddigieknél is színesebb dalcsokrot szólaltat meg, világszinten is felsőkategóriásnak minősülő hangminőségben. Mely által igen jól érvényesülnek a virtuózok hangszeres kvalitásai, a vendégek által hozzáadott plusz színek és hangulatok, valamint a szerzők kompozícióinak változatos stíluselemekből építkező, ezúttal kifejezetten progresszív dalszerkezetei. A „Before” kompozíciói továbbra is hozzák a megszokott magas színvonalat, miközben továbbra sem vesznek tudomást a műfaji határokról, hanem szabadon kalandoznak a korszakok és műfajok között.”

Before albumajánló videó

Márki Miklós, Hard Rock Magazin ajánlója:

„Sejtelmes címet adott új albumának a magyar jazz-rock kvintett, mindenki arra gondol, amire akar. Bő lére eresztették mondandójukat, hiszen egy dupla albumnyi muzsikát játszottak lemezre, a 15 dal igazi alkalmat kínál, hogy belemerüljünk a Djabe sokszínű zenéjébe.

Nemcsak fizikai értelemben, zeneileg is két részből ál a lemez. Az első részt mondanám könnyebbnek, három vokális szerzeményt is hallunk itt. A kezdő – címadó – dal egy színvonalas melodikus szerzemény, fülbemászó énekdallammal, könnyed, igényes hangszereléssel. Nem mondanám jazznek sem, inkább egy nagyon kellemes slágernek, bár ilyenek mennének a rádióállomások műsorkínálatában. A másik, a Stars And Moonbeams már karcosabb, hangulatában a Genesist idézi. Nem véletlen, ugyanis vendégként a Djabe háza táján egy jól ismert arc, Steve Hackett gitározik, a dal szövegét pedig felesége, Joanna követte el. Mindkét dalban Kaszás Péter tiszta, erős énekét halljuk – nem először – bizonyítva, hogy ő nem csak egy kitűnő dobos. Az utolsó dal a Franciska címet viseli, Barabás Tamás harmadik gyermekének szól, apuka a basszusgitár mellett az éneket is bevállalta, melyet a technika segítségével (is) többszólamúvá tettek. Három hangszer, a basszusgitár, a koboz és a szaxofon mesteri együttműködését halljuk, utóbbi hangszert Rob Townsend, Steve Hackett bandájából szólaltatja meg. Ez csak a vokális szekció, az instrumentális fantáziák közül kiemelkedik a Could Have Been ritmusos jazz-rockja, ez kapott egy virtuóz középrészt, ami független az alaptémától. A Teen Daysban Koós-Hutás Ároné a főszerep a trombitán, Bubenyák Zoltán is odapakol egy szólót. A Tale lágy meditatív akusztikus gitártéma, persze előjön az elektromos gitár is, itt Égerházi Attila a főszereplő, a szintetizátoros aláfestés kellő misztikumot ad az egésznek. A Silent Travelers visszafogott darab, a végére pörög fel Steve Hackett és Koós-Hutás Áron közös játékával.

A második lemez kísérletezőbb, szerteágazóbb zenét kínál, többféle hangszer szólal meg, mint az elsőn. Mindjárt a kezdés, a Central European Time a magyar népzenére jellemző dallamsorral bír, a háttérben Barabás Tamás nagyon komoly basszuskíséretet biztosít, sőt, egy nagyszerű szólót is elenged. A Hurdy Minute tulajdonképpen folytatása az előzőnek, mert itt is a már hallott magyaros motívumot ismétlik, csak akusztikus formában, tekerőlanttal, ukulelével, hegedűvel játszva. A The Mysterious Tower, ahogy a neve mondja, sejtelmes, misztikus hangok, dallamsorok gyűjteménye, egzotikus ütőhangszerekkel, szintetizátoreffektekkel, basszusgitárral prezentálva. A Walking On Hot Asphalt a lágyabb vonalat képviseli, némi megnyugvást biztosít az előző, kissé sokkoló percek után, lineáris szerzemény, a gitár és a trombita viszi a prímet. A Dawnban kezdetben keveredik a világzene és a magyar népzene, felcsendül a hegedű, aztán egyszer csak átvált egy tipikus Djabe-jazz-rockra. A Started Here spanyolos motívumokat tartalmaz, Rob Townsend és Koós Hutás-Áron szédületes unisonót játszik, ám Áron később sem engedi el a kezdeményező szerepet, aztán Townsend is teret kap az amúgy széttagolt szerkezetű darabban. A Mistben minden találkozik: a hegedű, az elektromos és az akusztikus gitár és Steve Hackett szájharmonikája. Vadnyugati zene, világzene és a magyar népzene elemei keverednek, talán a második lemez legizgalmasabb dala. A lemez zárása, az After lágy jazzfutama, Bubenyák Zoltán hagyományos jazzben gyökerező remek billentyűszólója, majd Koós-Hutás Áron szép szárnykürtszólója. Barabás Tamás visszafogott basszusfutama fejezi be ezt a több mint 80 percnyi izgalmas zenei utazást.

Összegzés:

Egy ilyen hosszúságú lemeznél mindig felmerül a kérdés, hogy az alkotók képesek-e kitölteni a műsoridőt. A Djabe eleget tett ennek, sok hangszerszólóval, még több meglepő zenei ötlettel kiváló dupla albumot hozott össze. Érzésem szerint Barabás Tamás ezúttal nem csak szerzőként, hanem hangszeres játékosként is jelentősebb szerepet vállalt, ami csak javára vált az anyagnak. A Djabe mindig is garancia volt a zenei igényességre, pár taktus után azonnal felismerhető jellegzetes megszólalásuk. A dupla album adta több műsoridőt jobban kihasználták és részletesebben mutatták be azokat a stílusokat – jazz-rock, progresszív rock, világzene – melyeket eggyé gyúrva mesteri módon tesznek saját magukévá.”

További információ: http://www.djabe.hu és https://www.facebook.com/djabeworld

Ízelítő az új albumból és a koncert anyagából:

Djabe: Before
Djabe: Tale
Djabe: Stars and Moonbeams
Djabe: The Magic Stag (Csodaszarvas)
Djabe: Teen Days
- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img