4.4 C
Kiskunmajsa

ELHUNYT OROSZ JÓZSEF

- Hirdetés-spot_imgspot_img

December 27-én, 91 éves korában elhunyt Orosz József, magyar-történelem szakos tanár. Orosz József 1929-ben született Szegeden, diplomáját 1952-ben vehette át a Szegedi Állami Pedagógiai Főiskolán. 1951-től 1953-ig a tornyiszentmiklósi általános iskolában tanított. Kiskunmajsán 1954-ben kezdett el tanítani az általános iskolában magyart és történelmet, egészen nyugdíjazásáig, 1989-ig. 1967-től szakfelügyelőként is dolgozott. Nyugdíjazását követően még tíz évig helyettesítő tanárként tanított az ifjúsági tagozaton.Orosz József tevékenységét 1987-ben „Kiváló Munkáért” miniszteri dicsérettel ismerték el, 1988-ban pedig úttörővezetői munkájáért kapott kitüntetést. 1989-ben vehette át a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. 2012-ben „Pro Scolae” kitüntetésben részesült. 2017-ben vehette át a Kiskunmajsa Közszolgálatáért elismerést. A Majsa Alapítvány kuratóriuma idén neki ítélte oda a Majsáért-díjat, amit augusztus 20-án vett át.Orosz József végső búcsúztatása 2021. január 7-én, 11 órakor lesz a majsai fölső temetőben.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img