6.6 C
Kiskunmajsa

ELHUNYT VÁGÓ GYÖRGY, SZANK KORÁBBI ALPOLGÁRMESTERE

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Életének 80. évében, türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt Vágó György, aki Szank község közéletének évtizedeken keresztül aktív résztvevője volt.
Vágó György 1941-ben született Rákospalotán. Tanulmányait Kecskeméten a Katona József Gimnáziumban, majd Kecskeméten, a Kertészeti Technikum Főiskolai Karán végezte, szőlő-gyümölcs termesztési szakon. 1964. augusztus 1-én családot alapított. Pályakezdőként 1964-1972-ig a Kiskunhalasi Állami Gazdaság Szanki Kerületében dolgozott. 1964-1966 között katonai szolgálatot teljesített. Ezt követően 1972. január 15-től a szanki Haladás Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet főagronómusa lett, 1976. december 29-én választották meg a szövetkezet elnökévé, 1996. november 30-ig. 1996. december 1-től nyugdíjas lett.


Vágó György 1974-től tagja volt a Községi Tanácsnak. Több cikluson keresztül volt VB tag, 1990-től 2006-ig önkormányzati képviselőként, 1994-től 1998-ig alpolgármesterként dolgozott. 1978-tól a megyei tanács tagjaként képviselte Szank és Jászszentlászló lakóit. A ’70-es évek elejétől a szanki sportkör elnökségi tagjaként, majd 8 évig ügyvezető elnökként szervezte a község sportéletét.
Szank Községi Önkormányzat képviselő-testülete a „Szank Községért” emlékérmet adományozta neki három évtizedes kiemelkedő társadalmi, közösségi munkájáért.
Fáradhatatlan és eredményes munkája elismeréséül többször megkapta a Mezőgazdaság kiváló dolgozója és a Kiváló munkáért kitüntetéseket. Munkásságáért 1981-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatával, 1996-ban Szövetkezeti emlékéremmel tüntették ki. Vágó Györgyöt január 19-én búcsúztatták el Szankon.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img