21.6 C
Kiskunmajsa

ELKEZDŐDTEK A KISKUNMAJSÁRÓL KIVEZETŐ UTAK FELÚJÍTÁSAI

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Az idei esztendő az utak, járdák felújításának éve lesz Kiskunmajsán. Kormányrendelet van arról, hogy valamennyi Kiskunmajsára vezető út – Kömpöc, Kígyós-Gárgyán, Csólyospálos, Bodoglár és Tázlár, valamint Szank irányába – megújul, érintve az állami fenntartású utak belterületi szakaszait is. A tervezések és a közbeszerzések múlt évben elindultak és március elején megkezdődött a Kiskunmajsa – Kömpöc közötti közút felújítása, egészen a megyehatárig. – Az ütemezés szerint a következő útszakasz az a kígyósi út lesz. A tervek szerint május 25-én lesz a terület műszaki átadás-átvétele a kivitelezőnek – nyilatkozta Patkós Zsolt, Kiskunmajsa polgármestere. Az útfelújítás érinti a Zrínyi utca Fő utcától terjedő szakaszát és a Szabadkai utat. Az út teljes hosszában, egészen Kígyós-Gárgyánig megújul. A soron következő útszakasz, melynek elkezdik a felújítását: az Agrikon mellett vezető útszakasztól egészen Tázlárig tart. Kiskunmajsán a Félegyházi út sarkától – a lámpás kereszteződéstől – megújul a Fő utca burkolata is, melynek folytatásaként egészen Felső-Szankig felújítják az útburkolatot.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img