18.3 C
Kiskunmajsa

EMLÉKKÖNYV: VENDÉGÜNK LAKATOS TAMÁS

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Lakatos Tamás Si Hing, Wing Tsun mester ebben az évben tölti be a 70. életévét. Azt gondolhatnánk, hogy egész élete a kung fu, mint életmód, gondolkodás és testmozgás köré épült. Pedig ez korántsem így történt. A vele készült interjú talán legfontosabb tanúsága az, hogy soha nincs késő belekezdhetünk újabb dolgokba, csupán kitartónak és céltudatosnak kell lennünk.

Tamás Szegeden született, később Kiskunhalasra költözött szüleivel, ahol az általános iskolás évek alatt megismerkedett az úszás és kézilabda sportokkal.

Dolgozott rövid ideig a távközlési ágazatban, majd kunfehértói borkősav gyárban végezte a finomító mesteri munkát, de volt Kiskunhalason ifjúságszervező is. Később Kiskunmajsán alapított családot, és közel húsz évig a kiskunmajsai nyomdában töltött be vezető-helyettesi pozíciót elsősorban a gyártáselőkészítés területén.

Az ezredforduló idején egy rövid, a munkanélküliséget is megtapasztaló időszak után a Kiskunmajsai Kistérségben kapott katasztrófavédelmi feladatokat, mint a helyi kirendeltség vezetője. Ezt a feladatot nyugdíjba vonulásáig végezte, betanítva az utódját a speciális feladatokra.

Kézilabdás és úszó pályafutása sem ért véget a versenysport befejezésével. Először a helyi általános iskolások úszóedzéseit vezette, majd hat évig a női kézilabdacsapat edzőjeként segítette a sportolókat.

2017-től a kung fu elsajátításának szenteli idejét, azonban őt is elérte a COVID fertőzés. Túléve azt, ami csak keveseknek sikerült, jelenleg a fizikai erejének visszaszerzésén dolgozik, az általa alapított csoportba visszatérve újrakezdte az edzéseket.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img