Kiskunmajsa önkormányzata közel 10 millió forintot nyert a Belügyminisztérium „Tisztítsuk meg az országot!” elnevezésű projektjéből. A pénzt a bel- és külterületek illegális hulladéklerakóinak felszámolására fordítják. Sajnos, a városban és környékén irdatlan mennyiségű a szemét a felelőtlen polgárok miatt. A munkákat a Városgazdálkodási Intézmény végzi, együttműködve a halladékszállítást végző társasággal.- Sajnos, szinte napi szinten találunk újabb illegális hulladéklerakókat a város közigazgatási területén – nyilatkozta Fogl András, a Városgazdálkodási Intézmény vezetője, aki arról is beszámolt, hogy eddig 14-15 konténer szemetet szállítottak el, ami óriási mennyiség, hiszen egy konténer 32 köbméteres, ami mintegy 10 tonna szemetet jelent konténerenként. – Legalább még ugyanekkora mennyiség elszállításával számolhatunk – tette hozzá Fogl András. A programban öt főállású munkavállalót is foglalkoztatnak. A tervek szerint márciusig a főbb bekötőutak környékét is megtisztítják. – Sajnos, nincs annyi konténer, amennyi elég lenne a Kiskunmajsán található szemét elszállítására, gyakorlatilag az egész város körbe van rakva szeméttel – sorolta az intézményvezető, aki azt is elmondta, hogy vannak legális lehetőségek is a hulladék ingyenes elhelyezésére. Az egyik gócpont az ipari park területe – holott az már magánterület -, de ott is elvégzik a teljes rekultivációt, ami újabb százezrekkel terheli a város kasszáját.