KVT Média

KISKUNMAJSA: TARTÓS ÉLELMISZER ADOMÁNYOKAT GYŰJTENEK RÁSZORULÓK RÉSZÉRE

Aki szívesen csatlakozna az Adni öröm! kezdeményezéshez, még megteheti: december 17-ig az ország 151 SPAR és INTERSPAR áruházában köztük a kiskunmajsai áruházban is, ahol önkéntesek várják a vevők által megvásárolt tartós élelmiszereket a kasszák mögött elhelyezett asztaloknál. Az összegyűlt adományokat nehéz sorsú emberekhez juttatják el még az ünnep előtt. Vincze Attila plébános elmondta, hogy a segíteni szándékozók a Kiskunmajsai Római Katolikus Plébánia irodájában is leadhatják adományaikat.

További tartalom

Az április 1-jén megrendezett alapítványi hangverseny meghitt és színvonalas zenei élményt nyújtott a közönség számára a Konecsni György Művelődési Központ színháztermében. Az …

Néhány nappal korábban adtuk hírül, hogy meghibásodott a Kígyós-Gárgyánban, az egykori tanyasi iskola udvarán álló harang. A szerkezet megjavítása érdekében a Városgazdálkodási …