KVT Média

KISKUNMAJSA: 1000 EURÓ TÁMOGATÁST KAPOTT A SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY

Elmar Miksche, aki Kiskunmajsa Tiszteletbeli Polgára, már több alkalommal hozott nagy értekű adományokat – például ágyakat, kerekesszékeket – a majsai szociális otthonba. Elmar Miksche a legutóbbi látogatásakor ismét felkereste intézményt és átadta a németországi Amorbach-Miltenbergi Lion’s Club alapszervezet 1000 EURO, mintegy 400 ezer forint értékű készpénz adományát. Városunk tiszteletbeli polgárától a nemes lelkű adományt Vörösváczki Csaba, az Orgona Református Egyesített Szociális Intézmény igazgatója vette át, aki köszönetet mondott az eddigi felajánlásokért is.

További tartalom

Az április 1-jén megrendezett alapítványi hangverseny meghitt és színvonalas zenei élményt nyújtott a közönség számára a Konecsni György Művelődési Központ színháztermében. Az …

Néhány nappal korábban adtuk hírül, hogy meghibásodott a Kígyós-Gárgyánban, az egykori tanyasi iskola udvarán álló harang. A szerkezet megjavítása érdekében a Városgazdálkodási …