KVT Média

KISKUNMAJSA: ÖTÖDIK ALKALOMMAL RENDEZTEK FILMSZEMLÉT A TOMORIBAN

A Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium filmszemléjét ötödik alkalommal rendezték meg. A középiskola aulájában azonban nemcsak filmeket lehetett látni, mert egy tárlat keretében a tehetséges diákok is kiállították képzőművészeti alkotásaiakat. A filmszemle szakmai értékelőt megerősítették, hogy folyamatosan emelkedik a kisfilmek színvonala. A szakmai zsűri végül megosztott első díjat osztott ki film között. Az Amikor minden elveszni látszik (3:02) című film alakotói: rendező és vágó: Berec Anett, operatőr: Berec Anett, Domonyi Mira és Szabó Némedi Eszter (11.A). Holtversenyben szintén első lett a Tomorisok Aradon (4:56) című film, rendező és vágó: Marton Áron, operatőr: Kónya Ádám, Lajkó Attila, (12.A) és Palkó Patrik (11.A).
Közönségdíjakat is kiosztottak: papíranimációk – 9.A: Küklopsz (58 mp – (46,2%) , pixillációk – 9.A: Victory Royale (23,1%), filmek: Amikor minden elveszni látszik – 11.A (30,8%).
További tartalom

Kreatív kézműveskedés, hagyományos húsvéti játékok és vidám hangulat fogadta a Konecsni György Helytörténeti Gyűjtemény múzeumpedagógiai foglalkozásaira érkező gyerekeket. A program során közel …

Évek óta hagyomány, hogy a kömpöci gyerekek az ünnep közeledtével feldíszítik a falu központjában felállított tojásfát. A programhoz kapcsolódóan a könyvtárban a …

Kiskunmajsa önkormányzata 3 millió forintot biztosított az első osztályos általános iskolai tanulók úszáaszoktatására. Dobóné Czinkóczi Erzsébet önkormányzati képviselő elmondta, hogy megkezdődött mintegy …