KVT Média

ÚJRAÉLED A KÖZÖSSÉGI ÉLET KÍGYÓS-GÁRGYÁNON: MEGNYÍLT A SARKI ÁBC

Május 2-án újra megnyitotta kapuit Kígyós-Gárgyánon a helyiek által már régóta hiányolt élelmiszerbolt, amely mostantól SARKI ÁBC néven várja a vásárlókat. A bolt nem csupán egy új kereskedelmi egység, hanem igazi reménysugár a térség lakóinak mindennapjaiban.
Kígyós-Gárgyán Kiskunmajsa külterületéhez tartozik, egykoron virágzó tanyás központként működött: bolt, iskola és kocsma is szolgálta a helyieket. Az elmúlt évtizedekben azonban ezek az intézmények sorra zártak be, a környéken élő – főként idős – lakosság pedig egyre nehezebben tudta beszerezni a napi szükségleteit. Gyakran csak több kilométeres buszozással jutottak el a legközelebbi települések boltjaiba.
Ezen a helyzeten változtat most a SARKI ÁBC megnyitása, amelyet fiatalos lendülettel és közösségi elhivatottsággal hoztak létre. A bolt modern üzlettérrel, széles árukínálattal, friss pékáruval, hűtött termékekkel, üdítőkkel, sőt, frissen főzött kávéval is fogadja a betérőket – legyen szó helyi lakosról vagy arra járó vendégről.
A bolt újranyitása reményt ad arra, hogy a térség életébe újra visszatérhet az élhető mindennapok ritmusa, és talán más szolgáltatások is újra megjelennek a közeljövőben.
További tartalom

Az április 1-jén megrendezett alapítványi hangverseny meghitt és színvonalas zenei élményt nyújtott a közönség számára a Konecsni György Művelődési Központ színháztermében. Az …

Néhány nappal korábban adtuk hírül, hogy meghibásodott a Kígyós-Gárgyánban, az egykori tanyasi iskola udvarán álló harang. A szerkezet megjavítása érdekében a Városgazdálkodási …