Idén is varázslatos programokkal várja az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakája a Konecsni György Helytörténeti Gyűjteményben június 21-én, szombaton. A rendezvény Szent Iván-éj hangulatában kínál színes kulturális, művészeti és szórakoztató programokat kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Az intézmény névadója Konecsni György, neves grafikus- és plakátművész Kiskunmajsán született, ezért büszkén viseli az intézmény az ő nevét. A mostani esemény kiemelkedő jelentőségű, hiszen ez alkalommal ünnepélyes keretek között nyílik meg az új időszaki kiállítás, amely egyben az este fő programpontja is. A teljesen megújult kiállítótér méltó módon mutatja be Konecsni György művészetét plakátmunkái, valamint a városhoz fűződő személyes és művészi kötődését feldolgozó tematikus tárlaton keresztül.
A Múzeumok Éjszakája esemény során az érdeklődők népi és udvari játékokkal, körhintával melegíthetnek be, majd a MiaManó Színház gyermekkoncertje szórakoztatja a családokat.
A hivatalos kiállításmegnyitóra 17:30-kor kerül sor, „Vonalak mögött: Siker, kiábrándulás, útkeresés – Konecsni György művészete” címmel.
Este további különleges programokkal folytatódik az eseménysorozat:
18:30-tól a Confidance TSE látványos táncműsora
19:00-kor újra a MiaManó Színház lép színpadra egy Szent Iván-éji előadással
20:30-tól a Party Star zenekar indítja a koncertprogramot, amely
21:15-kor látványos tűzzsonglőr show-val folytatódik az Ahura Fire Tribe – Pyroneers előadásában
21:45-től pedig a Party Star koncert második felvonása zárja az estét
Emellett kísérőprogramokkal is készülnek:
16:00-tól „Időutazás Jókai dolgozószobájába” – interaktív szelfipont
19:00-tól „Az Elveszett Konecsni plakát nyomában” – kalandos nyomozós játék gyerekeknek és családoknak
Egész este elérhető programok és szolgáltatások:
Csocsó, arcfestés, fotósarkok
Kézműves foglalkozások, gasztro- és borkóstoló (Váradi Pincészet)
Popcorn, jégkása, fagyi
A rendezvény ingyenesen látogatható