Egy régi, kedves hagyományt élesztett újjá a szanki református egyház, amikor kézműves tábort szervezett a környékbeli gyerekek számára. A programnak a kiskunmajsai református templom közösségi terei adnak otthont, ahol a résztvevőket változatos és kreatív foglalkozások várják.
A térség több településéről érkezett gyerekek megismerkedhetnek a korongozás alapjaival, kipróbálhatják a linó metszést, és különböző társasjátékok, valamint egyéb közösségi programok is színesítik a hét eseményeit. A tábor nemcsak a kézműves tevékenységekre helyezi a hangsúlyt, hanem a közösségépítésre és a szabadidő tartalmas eltöltésére is, hiszen a hét során egy közös strandlátogatás is szerepel a programban.
A tábor megvalósulását Kiskunmajsa Város Önkormányzata támogatta, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a gyerekek élményekben gazdag, alkotó nyári hetet tölthessenek el.