Július 9-én igazságügyi szakértő járt az Ökotanyán, ahol megtekintette az összeomlott pajtát. A szakember megvizsgálta az Ökotanya valamennyi épületét és három héten belül elkészíti jelentését.
KISKUNMAJSA: IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐ JÁRT AZ ÖKOTANYÁN
Július 9-én igazságügyi szakértő járt az Ökotanyán, ahol megtekintette az összeomlott pajtát. A szakember megvizsgálta az Ökotanya valamennyi épületét és három héten belül elkészíti jelentését.
Az április 1-jén megrendezett alapítványi hangverseny meghitt és színvonalas zenei élményt nyújtott a közönség számára a Konecsni György Művelődési Központ színháztermében. Az …
Néhány nappal korábban adtuk hírül, hogy meghibásodott a Kígyós-Gárgyánban, az egykori tanyasi iskola udvarán álló harang. A szerkezet megjavítása érdekében a Városgazdálkodási …