KVT Média

KISKUNMAJSA: BELTERÜLETI UTAK ÚJULNAK MEG A VÁROSBAN

Néhány évvel ezelőtt a város szélétől a Menedékváros bejáratáig egy gyalogjárdát épített a város annak érdekében, hogy az ott lakók gyalogosan is biztonságosan tudjanak eljutni a városba. Az ott elkészült járdát korábban egy járművel jelentősen megrongálták, így felújításra volt szükség. Most egy önkormányzati keretből a leginkább sérült szakaszt sikerült megjavítani. A körzet önkormányzati képviselője Dobőné Czinkóczi Erzsébet a KVT Médiának elmondta, hogy az említett járdafelület kimondottan gyalogosok számára készült gyalogjárda és nem kerékpárút.
Szintén önkormányzati keretből idén 22 millió forintot költ a város belterületi utak karbantartására. Ebből a keretből készül el többek között a Bezerédi utca, Lajosváros és Nagy Lajos utca közötti szakasza is.
További tartalom

Az április 1-jén megrendezett alapítványi hangverseny meghitt és színvonalas zenei élményt nyújtott a közönség számára a Konecsni György Művelődési Központ színháztermében. Az …

Néhány nappal korábban adtuk hírül, hogy meghibásodott a Kígyós-Gárgyánban, az egykori tanyasi iskola udvarán álló harang. A szerkezet megjavítása érdekében a Városgazdálkodási …