A Konecsni György Helytörténeti Gyűjteményben megkezdődött az őszi múzeumpedagógiai szezon, amelynek nyitóprogramja a „Paizs Éva színei és virágai” című foglalkozás volt. Az eseményt a száz éve született Paizs Éva festőművész és rajztanár emlékére rendezték meg, aki 1925-ben Kiskunmajsán látta meg a napvilágot.
Az általános iskolák tanulói aktívan vettek részt a programokon, amely során közelebbről is megismerkedhettek a művésznő életével, munkásságával és sajátos színvilágával. A kiállított rajzok és olajfestmények különösen nagy hatást gyakoroltak a diákokra, főként a Kiskunmajsához kötődő városképek, csendéletek és természetábrázolások.
A foglalkozások nemcsak a művek megtekintésére adott lehetőséget, hanem interaktív élményt is nyújtott. A gyerekek a színkör segítségével tanultak a komplementer színekről, a hideg és meleg színek hatásáról, valamint a színkeverés rejtelmeiről. A közös alkotómunka során mindenki kipróbálhatta magát a festésben, így a résztvevők saját élményként tapasztalhatták meg a művészet varázsát.
A múzeumpedagógiai szezon ezzel a programmal vette kezdetét, és a szervezők további hasonlóan színes és tartalmas foglalkozásokkal várják a diákokat a tanév során.