KVT Média

KISKUNMAJSA: FOLYTATÓDIK A DIÁKOK VÍZHEZ SZOKTATÁSA

Majsa önkormányzata idén tavasszal úgy döntött, hogy keretjelleggel 3 milllió forintot biztosít az iskolás korú gyermekek vízhez szoktatására, illetve úszásoktatására. Mindennek köszönhetően mintegy száz elsős gyermek vehetett részt ezeken az órákon. Pap Eliza önkormányzati képviselő arról is beszámolt, hogy most ősszel is folytatódhatott a program és reményeik szerint jövő évben lehetőség lesz minderre.

További tartalom

Az április 1-jén megrendezett alapítványi hangverseny meghitt és színvonalas zenei élményt nyújtott a közönség számára a Konecsni György Művelődési Központ színháztermében. Az …

Néhány nappal korábban adtuk hírül, hogy meghibásodott a Kígyós-Gárgyánban, az egykori tanyasi iskola udvarán álló harang. A szerkezet megjavítása érdekében a Városgazdálkodási …