A gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptán
A gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes 1972 őszén alakult, és azóta állandó tevékenységet folytat.
Az együttes létszáma évről évre gyarapodik, a 2025-2026-os tanévet több mint 130 gyerek kezdte az együttesben. A jelenlegi Hóvirág 4 csoportra osztva táncol, Szász Ferenc együttesvezető vezetése alatt. Az együttes folyamatos fiatalítása során alakult meg 2007-ben a Topánka, illetve 2008-ban a Gereben nevű utánpótlás csapatunk. A mostani négy csapatba 3 éves kortól huszon éves korig járnak a gyerekek, fiatalok néptáncra. Őket Dezső Ákos és segítsége Elekes Izabella tanítja a néptánc elemeire.
Vendégoktatók Boros Béla és Boros Hilda. Az együttes az évek során, számtalan
fesztiválon vett részt Erdélyben. A ’89-es fordulat után, mint műkedvelő együttes, lehetősége adódott a határon túl is bemutatni műsorait.
Rendszeresen megrendezésre került a testvérvárosok és helyi táncegyüttesek
találkozója, a Hóvirág Néptáncfesztivál. Ezt váltotta fel a Hóvirág Néptánctábor,
amely már évente kerül megszervezésre.
Topolyáról a Cirkalom Táncegyüttes Kamara csoportja érkezett ünnepi műsorral.
A kicsi, de annál lelkesebb kamaracsoport, mindössze hat párral 1986-ban indult
útjára. Évek múltán a csapat létszáma egyre gyarapodott és 1993-ra már mint
„nagyegyüttes” érte el első nagy sikerét, amikor is a Magyar Televízió Ki mit tud?
vetélkedőjének elődöntőse lett. Az utóbbi években is számos díjat vehetett át a
vajdasági Cirkalom Táncegyüttes, de talán az még fontosabb, hogy a tánc szeretete, az együttlét, a közös programok szoros baráti társasággá kovácsolták a tagokat, szerelmek szövődtek, házasságok jöttek létre.