JÁSZSZENTLÁSZLÓ: NAGY VOLT AZ ÉRDEKLŐDÉS AZ ELSŐ KOCSMAKVÍZRE

Jó hangulatban telt az első kocsmakvíz elnevezésű vetélkedő játék a jászszentlászlói Művelődési Központban. A szervezők ígérik, hogy lesz folytatása a közösségépítő programnak. https://youtu.be/5CNqNLiakvs?si=X0AFP1UhC0mh521z
JÁSZSZENTLÁSZLÓ: NÉPTÁNC, CITERA, KAMARAKONCERT ÉS TÁNCHÁZ A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN

JÁSZSZENTLÁSZLÓ: A HOLOKAUSZT EMLÉKKÖZPONT VÁNDORKIÁLLÍTÁSA VÁRJA AZ ÉRDEKLŐDŐKET

A Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola aulájában nyílt meg a „Felfedezők,Tudósok, Mágusok” című kiállítás, amely olyan zsidó származású magyar feltalálókat, tudósokat és mágusokat mutat be, akik jelentősen hozzájárultak egy-egy tudományterület fejlődéséhez. A tárlaton többek között Richter Gedeon gyógyszerészetben betöltött szerepét, Szilárd Leó és Teller Ede fizikában meghatározó jelenlétét és számos neves tudós találmányát ismerhetik meg […]
JÁSZSZENTLÁSZLÓ: KARÁCSONYI SZENIOR ÖRÖMTÁNC FOGLALKOZÁS

Jászszentlászlón már öt éve működik a szenior örömtánccsoport, melynek tagjai a napokban a piactéren tartottak karácsonyi dallamokra egy foglalkozást. Kocsisné Móczárt Julianna a csoport vezetője elmondta, hogy örömtelien sokan gyűltek össze az ünnepi alkalomra. Hozzátette: a csoport nyitott, így bármikor lehet csatlakozni mindazoknak, akik szeretnék egy kis mozgással, jó hangulatban tölteni a szabadidejüket. https://www.youtube.com/watch?v=PsWuBE0meY0
JÁSZSZENTLÁSZLÓ: MEGGYÚJTOTTÁK A NEGYEDIK ADVENTI GYERTYÁT

December 21-én tartották a „Mindenki karácsonya” elnevezésű összejövetelt a szentlászlói piactéren, ahol műsort követően meggyújtották a szeretet lángját is a község adventi koszorúján. Az ünnepségen közreműködött a Tanári Kanári kórus, majd advent kapcsán Kósa István református lelkipásztor, Kapás Mihály plébános, majd Sebestyén István polgármester szóltak az egybegyűltekhez. A negyedik adventi gyertyát a betlehemi láng segítségével […]
JÁSZSZENTLÁSZLÓ: III. ADVENTI GYERTYAGYÚJTÁS

JÁSZSZENTLÁSZLÓ: TRAKTOROS FELVONULÁS

JÁSZSZENTLÁSZLÓ: A HANGÁSZ EGYÜTTES GYÚJTOTTA MEG A MÁSODIK GYERTYÁT

A község adventi koszorúján is meggyújtották a „remény” gyertyáját. A piactéren az ünnep előtti forgatagban ezúttal is kínáltak forró lélekmelegítőket, míg az ünnepi műsorban a Hangász Együttes működött közre. Az adventi koszorú második gyertyáját Kun-Szabó János, a citerások vezetője gyújtott meg. https://www.youtube.com/watch?v=0ZoWS_GEdOs
JÁSZSZENTLÁSZLÓ: JÓTÉKONYSÁGI FŐZÉS A MAGYAR VÖRÖSKERESZT JAVÁRA

Több mint két évtizede lett partnertelepülés a németországi Eggolsheim és Jászszentlászló. A Magyar-Német Baráti Kör közreműködésével idén is jótékonysági főzést tartottak a szentlászlói piactéren. Szombaton három bográcsban főtt a babgulyás és a bevételből a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetét támogatták. Harnóczi Pál, a baráti kör oszlopos tagja elmondta, hogy tavaly 64 jándékcsomagot tudtak összeállítani a vöröskeresztesek […]
JÁSZSZENTLÁSZLÓN AZ OVISOK GYÚJTOTTÁK MEG AZ ELSŐ ADVENTI GYERTYÁT

A Szent László Óvoda és Bölcsőde apróságainak hangulatos műsora színesítette az eső adventi délutánt Jászszentlászlón. Az ünnepség kezdetén Vighné Nyikos Tünde, az intézmény igazgatója szólt a várkozással teli napok jelentőségéről. Az ovisok a szereplés végén újabb feladatot kaptak, hiszen ők gyújtották meg az első, a „hit” gyertyáját a község adventi koszorúján. A piactéri ünnepségenjótékonysági sütivásárt […]