Kezdőlap Általános JÁRÁSI POLGÁRMESTEREKKEL EGYEZTETETT RIDEG LÁSZÓ A MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE

JÁRÁSI POLGÁRMESTEREKKEL EGYEZTETETT RIDEG LÁSZÓ A MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE

0

A Kiskunmajsai Járás polgármesterei és a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés vezetői találkoztak március 3-án a majsai polgármesteri hivatalban, ahol áttekintették azokat az elképzeléseket, amelyeket az új uniós ciklusban szeretnének megvalósítani a településeken, illetve a kistérségben. Patkós Zsolt, Kiskunmajsa polgármestere az egyeztetésről elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) folytatásáról egy nagyon konstruktív megbeszélés zajlott, ahol egyetértettek abban, hogy a járásba érkező források a lehető leggazdaságosabban kerüljenek felhasználásra, az itt élők érdekében.A találkozón jelen volt Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke és Dr. Mák Kornél alelnök is. A közgyűlés elnöke arról tájékoztatott, hogy az igényeket már felmérték, de azok hatszorosan meghaladják a pénzügyi lehetőségeket. A megyei önkormányzat – amely koordinálja a TOP Plusz forrásokat – azt szeretné, ha a megye minden településén lennének fejlesztések. A járási székhelyeken tartott összejöveteleken pedig szeretnék pontosítani, hogy mik azok a célok, melyek a legfontosabbak az adott térségben és az elképzeléseket ehhez igazodva hangolnák össze.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version