9.4 C
Kiskunmajsa

JÁSZSZENTLÁSZLÓ: MAKETT KÉSZÜLT A MEGÁLMODOTT HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉPÜLETÉRŐL

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Egy tíz éves álom megvalósulása látható, igaz egyelőre csak makett formájában Jászszentlászlón. A kisméretű épület a leendő helytörténeti gyűjteményről készült, amit Mészáros László, a Helytörténeti és Faluvédő Egyesület elnöke mutatott be. – Egy állandó helytörténeti kiállításon szeretnénk bemutatni településünk múltját, az egyesületünk által összegyűjtött tárgyakat, emlékeket – sorolta az elnök, aki elmondta, hogy Cs. Fekete István, egykori módos gazda házát nézték ki erre a célra. A Rákóczi utca 20. szám alatti épület az 1910-es években épült szecessziós stílusúban.1949 után államosították, majd a Magyar Kommunista Párt később pedig a Magyar Szocialista Munkás Párt használatában volt. 1990-től idősek napközi otthonaként működött. Napjainkban a Helytörténeti és Faluvédő Egyesület működik az épületben. Az épület egy komoly átalakítással alkalmas lehet a helytörténeti gyűjtemény kialakítására. Az elképzelések szerint az épület „megtükrözésével” egy új szárny is elkészülhetne a szomszédos üres telek bevonásával. Az állandó kiállítás mellett, időszaki tárlatokat is rendezhetnének, valamint szeretnének egy látványraktárat is létrehozni. A látványos elképzelés 3D-s modelljét Bánfi Attila, a faluvédő egyesület tagja készítette el.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img