Kezdőlap Kiskunmajsa KERESZTÉNY ÉDESANYÁK SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉGÉNEK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA KISKUNMAJSÁN

KERESZTÉNY ÉDESANYÁK SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉGÉNEK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA KISKUNMAJSÁN

0

Kiskunmajsán rendezték meg a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének országos találkozóját május 28-án. Az összejövetel már 2020-ban megrendezésre került volna itt, de a világjárvány miatt két évvel el kellett halasztani. Így most kerülhetett sor a közösség világi elnökének megválasztására is. Bartal Józsefné Veronka leköszönő elnök – aki megalakulása óta, vagyis 30 éve vezette a közösséget-, most átadta a stafétabotot. Titkos szavazással Vereckeiné Rajkai Piroska Ilona lett öt évre a közösség világi elnöke.
A Kisboldogasszony templomot megtöltő résztvevőket köszöntötte Kosik Sándor plébános, majd a szentmisét Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek mutatta be.
Konczné Bartal Éva, a Kiskunmajsai Szent Mónika Közösség vezetője elmondta, mintegy hétszázan érkeztek a találkozóra és még a Vajdaságból is érkeztek édesanyák.
„Érsek úr Jézus egyik boldogmondását idézte: Boldogok a sírók, ők majd megvigasztaltatnak. (Mt 5,4)
„Ha valakire illett ez a boldogmondás, ez Mónika volt. Szent Ambrus úgy vigasztalta őt, amikor fia nyomába eredt. Ágoston meg fog térni és nagy tantóvá válik. Akit annyira siratnak, az a gyermek nem veszhet el.
Ez a mondás általánossá válhat mindnyájunk számára, akik valakikért szomorkodunk. Sokan kamaszkorban eltávolodtak a hittől. Ez óriási bánat egy szülő számára.”
Hogy lehet a szomorúság boldogság is? – tette fel a kérdést Bábel Balázs. „Jézus is ismerte a szomorúságot. Az olajfák hegyén megtapasztalta, vagy amikor látta Lázárt elveszíteni. Máskor megrótta a farizeusokat, akik szomorú képpel járnak, hogy lássák az emberek aszketikus életüket. Az apostoli igehirdetés levonta, hogy van Istennek tetsző szomorúság és a világ szomorúsága.”
Az érsek úr rámutatott, hogy világi szomorúság volt a gazdag ifjúé, aki önzése miatt nem tudta elhagyni a vagyonát, látjuk, a földi javak keserítenek meg. Istennek tetsző szomorúság olyan, mint az emmauszi tanítványoké, akik úgy tudták, hogy szeretett Jézusuk meghalt. Ekkor Ő vigasztalja őket.
„Az Istennek tetsző szomorúságban benne van a szeretet. A megvigasztaltatnak szóban benne van Isten. Mi nem tudunk úgy vigasztalni, mint Ő.
Mi nem jogi vagy kereskedelmi viszonyban vagyunk Istennel, hogy ez nekünk jár, vagy fizetünk érte. Mi gyermeki viszonyban vagyunk vele, és ha kérünk, az nem szemtelenség. Jézus azt kérte, hogy megdicsőíthesse az Atyát.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version