Gőzerővel folynak a Kiskunmajsa és Csólyospálos közötti országút felújításának előkészületei – tájékoztatta lapunkat – Á. Fúrús János csólyospálosi polgármester.
– Április 29-én online munkaértekezletre került sor a beruházással kapcsolatban, amelyen rajtam kívül a kiviteli terveket készítő budapesti cég és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. képviselői vettek részt.
A konzultáció során közösen áttekintettük a fejlesztés legfontosabb tudnivalóit. Az 5405. számú út a korábban megbeszélteknek megfelelő távon újul meg, ami azt jelenti, hogy a kiskunmajsai, szegedi úti hídtól egészen Csongrád-Csanád megye határáig – számolt be a községvezető. Hozzátette: a felújítandó útszakasz mindkét oldalán, 1-1 méter szélességben földpadkát készítenek, amely biztosítja a víz elfolyását az aszfaltról. Az úttestre a teljes hosszon, két réteg aszfaltot terítenek, amelynek a vastagsága minimum 7 cm lesz. A csatlakozó földutak esetében klasszikus, 40-50 méteres ún. sárrázókat nem készítenek, viszont – elsősorban a felújított út védelme miatt –, a dűlőutak 6-8 méteres, leaszfaltozott szakasszal kapcsolódnak a főúthoz. A kivitelezés során, az egész szakaszon kicserélik a közlekedési táblákat is.
– A legfontosabb kérdés a végére maradt, mikorra készül el a felújítás? A jelenlegi ismereteink és a tervek szerint legkésőbb jövő nyártól, kátyúktól mentes úton közlekedhetnek a járművek a két település között – közölte Á. Fúrús János.