8.3 C
Kiskunmajsa

KISKUNMAJSA: 40 ÉVES A KONECSNI GYÖRGY HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY

- Hirdetés-spot_imgspot_img

A negyven éve létrehozott helytörténeti gyűjtemény históriáját is felelevenítették azon az egész napos rendezvényen, amit múlt szombaton tartottak a Konecsni Györgyről, Kiskunmajsa kétszeres Kossuth-díjas grafikusművészéről, a magyar plakátművészet kiemelkedő alakjáról elnevezett intézményben. A születésnapos intézményt és a mindenkori ott dolgozókat köszöntötte Kassai Hajnal, az Em­beri Erőforrások Minisztériuma Múzeumi Főosztályának főosztály­vezetője és Patkós Zsolt polgármester. A gyűjtemény születéséről, a körülötte zajló pártállami intézkedésekről is szólt beszédében Kozma Huba, az intézmény nyugalmazott vezetője és Csík Antal egykori gyűjteménykezelő, aki majsai helytörténeti kutatások kezdetét is felidézte. Pap Eliza, a gyűjtemény jelenlegi irányítója is beszélt az alapítók értékmentő munkájáról és arról is, hogy szeretnék, ha idővel a gyűjtemény múzeummá válhatna.
A rendezvényen időszaki kiállítás elevenítette fel a jelentősebb rendezvényeket, előadás hangzott el Mariska György életéről és megkoszorúzták a múzeumalapító Dr. Vedres Ferenc sírját a felső-temetőben és bemutatták Császár Levente író Mayossa című mesekönyvét. A gyűjteményben hangszerbemutatók, táncosok fellépése, kézműves foglalkozások, koncertek is vártak az érdeklődőkre és nem maradt el a születésnapi torta közös elfogyasztása sem.

 

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img