Kezdőlap Hírek KISKUNMAJSA: BEFEJEZŐDÖTT A TEMETŐI UTAK FELÚJÍTÁSA

KISKUNMAJSA: BEFEJEZŐDÖTT A TEMETŐI UTAK FELÚJÍTÁSA

0

Az Alsó temetőben most befejezett útfelújítás a másfél évtizede tartó temető fejlesztés utolsó állomása. A felújítások még 2006-ban Sági Lajos plébános kezdeményezésére, a Felső temető régi ravatalozójának állagmegóvó felújításával és az urnatemető kialakításával kezdődtek, majd azóta Kosik Sándor plébános irányításával folytatódtak. Sor került a Felső temető ravatalozójának felújítására, kerítések építésére, új urnaoszlopok állítására, valamint mindkét temetőben új kapuk is készültek.
A 2011-2012-ben elkezdett útépítés 2020-ban folytatódott, és az idén fejeződött be. Ennek eredményeként 3370 négyzetméter út kapott szilárd burkolatot. A temetők jelenlegi betemetettsége mellett ez mennyiségileg elegendő. A technológiát a pénzügyi lehetőségek határozták meg. A megfelelő teherbírású útalap kezdetben salakos lezárát kapott. Mára ezt felváltotta a kétrétegű bitumennel átitatott szórt felületi bevonat, amely időtállóbb, javítható és nem porol.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Exit mobile version