11.1 C
Kiskunmajsa

KISKUNMAJSA EGYIK BÜSZKESÉGE KIS TIBOR SÖRÖSKORSÓ GYŰJTEMÉNYE

- Hirdetés-spot_imgspot_img

A világ több mint harminc országából származik az a 900 söröskorsó, melyeket Kis Tibor hat évtized alatt gyűjtött össze. A különleges gyűjtemény érdekessége, hogy valamennyi poharat és korsót barátoktól, ismerősöktől, művészektől, sportolóktól, politikusoktól kapta. – Szeretettel emlékezünk Kis Tiborra, akinek köszönhetik a kiskunmajsaiak a söröskorsó gyűjteményt – mondta el Rávai Mónika alpolgármester. Kis Tibor Cegléden született és házassága révén került Majsára. Az ajándékba kapott rengeteg korsót sokáig a Móra Ferenc utcai lakásukban őrizte, de szerette volna megmutatni a különleges gyűjteményt a nyilvánosságnak is. Időszaki kiállításai voltak a művelődési házban, majd a jelenlegi járási hivatal épületében, illetve a Fő utca 73. szám alatti épületben biztosítottak helyiségeket a gyűjteménynek. A kiállításnak a közeljövőben szeretnének egy végleges helyet biztosítani a városban. – Tibor bácsi minden évben Tibor napján, azaz április 14-én nyitotta meg gyűjteményét. A jelenlegi járványhelyzetben nem látogatható, de amint lehet, mi is megnyitjuk ezt a kiállítást – közölte Rávai Mónika.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img