Idén a szokásosnál is sokszínűbb államalapítási ünnepséggel készül a Konecsni György Művelődési Központ: a városban a kiskunmajsai alapítású TIM Stúdió zenés irodalmi estje is látható lesz augusztus 20-án!
A szombati előadásról nyilatkozott Vadkert Rita, a művelődési központ igazgatója és az egykori majsai gimnazista Tőzsér István Martin, aki már több zenés darabot rendezett Kiskunmajsán.
Az „Indulj el…” című zenés irodalmi est egy nagyívű, az államiság és a nemzethez tartozás eszméjét középpontba állító előadás, amely egyaránt építkezik a magyar irodalom és zene klasszikus, mindenki által ismert műveire, és újkeletű, kortárs művészi alkotásaira. A belépés ingyenes. Előzetes foglalás nem szükséges, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
Az estet előadó TIM Stúdiót 2013-ban Tőzsér István Martin alapította Kiskunmajsán, és bár közben a munka fókusza Budapestre helyeződött át, a kapcsolatok a város és a művészi közösség között megmaradtak. Ezt mutatja, hogy az előadásban a budapesti fiatalok mellett a város tehetségei, Szekeres Kamilla Apollónia és Kollár Péter is színpadra lépnek.
A zenével, verssel és prózával megidézett történelmi útvesztőkben elveszni azzal is jár, hogy közben megtalálhatjuk saját személyes kötődési pontjainkat a magyar kultúrához és történelemhez: ahhoz, amit hazaszeretetnek nevezünk.
A TIM Stúdió és a Konecsni György Művelődési Központ mindenkit szeretettel vár 2022. augusztus 20-án délután 17 órára a művelődési központ színháztermébe.
Az előadás „2020-Rendezvényekkel a közös élményekért” című pályázat keretén belül valósul meg.