8.3 C
Kiskunmajsa

KISKUNMAJSA: KADÉT SZAKMAI NAP A TOMORI-GIMNÁZIUMBAN

- Hirdetés-spot_imgspot_img

KISKUNMAJSA: KADÉT SZAKMAI NAP A TOMORI-GIMNÁZIUMBAN
Kadét szakmai napot szerveztek a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium diákjai részére május 9-én, Kiskunmajsán. A középiskola 2019-ben csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz, jelenleg a 9., a 10. és a 11. évfolyam egy-egy osztályában tanulnak a program szerint összeállított tematika alapján a diákok.
A honvedelem.hu oldal tudósítása, Galambos Sándor írása.
Egész napos, elméleti, ügyességi és komoly fizikai állóképességet igénylő versenysorozat keretében bizonyították felkészültségüket és a korosztályuknak megfelelő katonai szakmai ismereteiket a Tomori-középiskola kadétjai. Nyolc csapatban ötvenhét diák harcolt a helyezésekért, és küzdött a különdíjakért.
A remek hangulatú rendezvény lebonyolítását az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 38. Merász Mihály Területvédelmi Zászlóalj katonái segítették. Miután a csapatok nevet választottak és elkészítették saját zászlójukat, Vaslóczki Roland százados, a zászlóalj kiképző századának parancsnoka kívánt eredményes, balesetmentes versenyzést a kadétoknak. Az immáron második alkalommal megrendezett kadét szakmai nap parancsnoka az iskola tanára, Telek András önkéntes területvédelmi tartalékos hadnagy volt.
A küzdelmek az iskola tornatermében, a kollégium udvarán és a város melletti kiserdőben, forgószínpad-szerűen zajlottak – az utolsó versenyszámot, a számháborút a hirtelen érkezett hatalmas zivatar miatt nem lehetett megrendezni. A feladatok szabályos végrehajtását az állomásokon dr. Rácz Attila, Varga Ferenc önkéntes műveleti tartalékos századosok, Tabajdi Berta tanárnő, önkéntes területvédelmi hadnagy, Városi Norbert főtörzsőrmester, Horváth József őrmester, Nagy Norbert önkéntes területvédelmi szakaszvezető és Tóth Tamás őrvezető felügyelték. Szőrös Zoltán önkéntes területvédelmi hadnagy pedig hatalmas fegyvergyűjteményének néhány darabját mutatta be a diákoknak. A verseny végére a 9-es kadétok formaruhája is megérkezett, amelyeket jelképesen Telek András hadnagy adott át az osztály képviselőinek: Pék Zsófiának, Hirsch Lujzának és Kővári Rolandnak
A késő délutánba nyúló versenyt a Titánok fantázianevű kadét csapat nyerte, a második helyen a Feláldozhatók végeztek, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Spartax csapat állhatott fel. A lövészeten a fiúk mezőnyében Dombi Patrik és Marton Tamás közt 47-47 körös holtverseny alakult ki, a lányok közül 44 körrel pedig Seres Napsugár bizonyult a legeredményesebbnek. A fegyver szét- és összeszerelési versenyt a Feláldozhatók csapat nyerte, kötélhúzásban pedig a Spartax kollektívája érdemelte ki a legerősebb csapat címet.

- Hirdetés-spot_imgspot_img

Legfrissebb hírek

- Hirdetés-spot_img

Kapcsolódó hírek

- Hirdetés-spot_img