Az 54 évvel ezelőtt telepített “felszabadulási emlékpark” eredetileg is “vágásos” erdőként szerepelt az erdőgazdálkodási tervekben. A kiskunmajsaiak kedvelt kirándulóhelye is súlyos károkat szenvedett 2015. májusában, amikor a Duna-Tisza közén átvonuló vihar több fát is kidöntött az erdőben, ahol a legszükségesebb munkákat végezték el akkoriban, holott az erdészeti hatóság előírta az érintett terület tarvágását 2015. december 31-lg. Az erdőrészen nemrégiben végrehajtották a városra korábban kirótt kötelezettséget. Virágh Pál erdész – hivatalosan: jogosult erdészeti szakszemély, aki már három évtizede felügyeli a szakmai munkát a majsai önkormányzat erdőterületeien – elmondta: az erdőkre vonatkozó törvény betartása indokolta az 1,7 hektáros területen a fák kitermelését. A fák között akadtak olyan egyedek, amik kivágása az állapotuk miatt, már korábban is indokolt lett volna. A szakember hozzátette: a törvény azt is előírja, hogy a most kitermelt terület helyén, ismét erdőt kell telepíteni. Az erdőfelújítás során egy kőris, tölgy, hársfákból álló vegyes erdő telepítését tervezik, aminek a vágásérettségi kora hatvan év lesz.